Hát ez lett a napja: 2011. április 10. Ezt senki más nem döntötte el helyette, ő akarta így, hogy anya hadd rakjon rendet csütörtökön, hadd vegyen ruhákat pénteken, hadd főzzön finomat és menjen el a tesóval vasútmodell-kiállításra szombaton. Aztán éjszaka egyre gyakoribb jelzésekkel ébresztgetve őt, hajnali ötkor "kipukkantsa a lufit".
Miután félálmos apjával tisztáztuk, hogy nem csőtörés van, hanem ez most AZ, és megvigasztaltuk a sokkos állapotban lévő ötévest, nagymamástul, elindultunk a kórházba. Egy kicsit meglett az én akaratom is, meglett a romantika, aztán meglett a dokiké, és Tamara mégiscsak császárral, de mégiscsak egészségesen megszületett, 10 óra után nem sokkal.
Betegen szültem egy egészséges gyereket. Betegen megadtam magam annak az érzésnek, hogy tényleg nem kísérthetem tovább a sorsot, nekem nemhogy otthonszülés, de még egy nyomi mécses sem fog jutni. Viszont, a bébi egészséges, akárcsak a többi kis haverja az átlátszó dobozokban a csecsemőosztályon: semmi jele a kilenc hónapnyi szteroid-kúrának, semmi jele degenerációnak.
Úgyhogy, míg én a gyönyörű, incifinci újszülöttet bámulom, és ismerkedünk, a dokik mind veregethetik a vállukat, és mindenki boldog, mert ez egy csoda...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.