Megtaláltam a többi kórházi nap jegyzeteit is offline formában, és a mobilstick minden hadakozása ellenére most itt is vannak.

Dag 5

A hétköznapok visszatértek a kórházba is, ennek köszönhető, hogy a maradék két vizsgálatot is lezavarják kora délutánra. A neurológián kezdek, ahol a várakozásnak megfelelően mindenféle elektródát ragasztanak a lábamra, és így próbálják beindítani az idegeket. A várakozásommal ellentétben azonban ez fáj! Jó persze nem nagyon, de így is kell egy kis idő, amíg megszokom az érzést.

Alighogy visszaérek a szobába, már visznek is tovább a FOG-hez, akinél nagyon sokat kell várni a hideg folyosón, de végül szuperkedves (gyanús hogy már találkoztunk, cask én nem emlékeztem) és megállapítja, hogy a fülemmel-torkommal-orrommal minden rendben van, nem lát sehol gyulladást. Egy gonddal kevesebb.

Ezt leszámítva már cask annyi történik, hogy B behozza a gyerekeket délután, hogy el tudja végezni a labormunkáját. Ez engem eléggé próbára tesz, ki tudja, hogy a sok napos ágybanfekvés, vagy tényleg ez a szar ami dolgozik bennem, de nehéz most két gyereket animálni. Leviszem őket a játszótérre, illetve előtte még veszek nekik újságokat-színezőket, de így is majdnem megőrülök. Úgy kifáradok, mire elmennek (ráadásul még a kajám felét is megeszik), mintha maratont futottam volna. Ráadásul B ma nagyon rossz hírt is kapott, visszautasították a Marie Curie-pályázatát, ezúttal teljes joggal omlik össze.

A tüdőm sem volt túl jól ma, mint egy erős influenzánál, ez is elkeserít, sokkal jobb állapotban szeretnék már lenni.

Dag 6

Éjjel megint sikerült a jól bevált fájdalomcsillapító segítségével egy jót aludnom. 10 körül jön a doki2, akinek most már meg kéne jegyeznem a nevét, mindegy, sokadszorra közli, hogy preliminary results meg minden, és hogy nincs fertőzés, de még mindig várni kell, hogy milyen gyógyszert adjanak meg mikor mehetek haza. Na ezzel már tényleg nem vagyok előrébb.

Aztán délután, míg a gyerekek megint itt dekkolnak, váratlan fordulattal megjelenik dr. Thevissen, és közli, hogy preliminary, ugyanakkor azt is, hogy elkezdik adni a tablettás prednisone-t (kezdőadag 60mg), holnaptól kapok Metothrexate-ot, heti egyszer 15mg-ot és csütörtökön hazamehetek. Ismerteti a további ütemtervet is, bár erről majd még írásban is kapok valamit. Végre értékelhető fejlemény!

Már akár teljesen boldog is lehetnék, ha nem szúrná ezermillió tű a job lábamat. Ezzel nem nagyon foglalkoznak, mivel a neurológiai vizsgálat nem mutatott rendellenességet, továbbá majd a gyógyszeres terápia ezen is segít. Alig várom! De hétkor összeesek a csalódottságtól és a kimerültségtől. Éjszaka nyugtalanul és izzadva alszom, úgy sejtem, hogy az újabb prednisone-tól, de azt is érzem, hogy a lábam viszont némiképp javul, és ha ez is attól van, akkor legyen így!   

Dag 7

Reggel nagyon jólesik a fürdés az átizzadt éjszaka után, és az is, hogy már nem minden pillanatban szúr és sajogat a lábam, a tüdőm pedig nem fáj. Basszus, tényleg ennyire egyszerű, ha kapok elég szteroidot, akkor jól vagyok? Ijesztő is ugyanakkor… Mindegy. Alig bírom kivárni a reggelit, olyan éhes vagyok. Végre megérkezik az újabb adag prednisone-nal egyetemben, és mire végzek velük, egészen jó kedvem lesz. A metothrexate-ot is meghozzák egy órával később, azt is beveszem, aztán lemegyek az újságoshoz, és szerzek egy angol nyelvű Marie Claire-t, a tegnap esti kínlódásból tanulva (hihetetlen, de tényleg kiolvastam az internetet, legalábbis a számomra bármennyire is érdekfeszítő részét).

Ma megint zajlik az élet, mire visszaérek, már jönnek is értem és visznek a röntgenbe kontrollra. A gyógyszertől egyelőre semmi bajom hála istennek, és a lábam is bírta a sétát. Minden rendbejön?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.