Csalódott vagyok. Úgy volt, hogy ma végre egy csomó kérdésemre választ kaphatok az új "tüneteimmel" kapcsolatban. (Hogy erre még beg is vagyok fazva, csak hab a tortán.) De nem, mert a doki átirányított egy másik dokihoz, hogy ő jobban ért hozzá. Remélem a baljós sejtelmem, mely szerint innentől fogva kezdődik a passzolgatás, nem válik valóra.
Azért ami jó, hogy csak csinált egy ultrahangot, és a legkisebb valóban ott van, ahol kell lennie, és úgy, ahogy kell: szívveréssel, megfelelő méretekkel.
Ami rossz, hogy ebből még nem következik, hogy a továbbiakban is jól lesz.
Ami pedig a legrosszabb, hogy ebből egyáltalán nem következik, hogy ő már a miénk. Még mindig nem lehet örülni, még mindig nem lehet reménykedni, még mindig nem lehet megosztani. Mert lehet, hogy két nap múlva a másik orvos kimondja rá a halálos ítéletet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.