Nem lesz második gyerekem? 

Könnyen lehet. Egy darabig azt mondtuk, hogy majd ha meggyógyulok. No, addig már nem állok fél lábon. 

Aztán jön az, hogy olyan jó lenne azt mondani, hogy én mindent kibírok, elviselek, és akkor megint lesz egy babánk és még az első gyerekem is nagyon örülne neki. 

Csak hát vissza kell szállnunk a földre. Mert legjobb esetben sem kismamatorna és pocakosdivat és terhesfórum, hanem fél év fekvés, begyógyszerezett magzat és programozott császár. Rosszabb esetben az ágyból nézem ahogy a család felneveli, legrosszabb esetben nem csak egy árvát hagyok, hanem rögtön kettőt. Akkor már inkább felnevelek egyet, és akkor ezzel a belső viharaim lecsitulnak.  

Aztán jön valaki, illetve _megint_ jön valaki, mert ugye abban a korban vagyunk, aki bejelenti, hogy _megint_ terhes. Természetesen gratulálok. 

Aztán igenis adok magamnak egy órát, és csak sírok. Akarom ezeket az órákat, mert elhinni nem lehet, csak elsírni, hogy ez történik, hogy elvesztettem a kontrollt a testem felett. Így pedig jó, és nincsen de, csak én és a fájdalmam. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.