Mindenkinek köszönöm, aki kívánta. Magam is meg vagyok lepve, de bejött: javul a lábam.  

Karácsonykor még teljesen reménytelennek nézett ki a dolog, irtózatos fájdalmak minden nap, aztán a menetrendszerű Tramadol esténként, hogy legalább valamennyire tudjak aludni... Napközben a kínlódás a meleg csizmával, a dörzsölő zoknival, a leülés sem jó, menés sem jó, a fekvés meg aztán végképp vacak. És aztán a felébredések az éjszaka közepén. Jajj. Tényleg azt hittem, hogy sosem lesz vége. 

Különösen amikor hazaérve visszamentem kontrollra, és láttam a dokik arcán a teljes érdektelenséget. Előkerült egy reumatológus néni is, de csak ugyanazt kérdezgette: jobban van-e a tüdőm? Mondtam, hogy leszámítva a rengeteg váladékot, ami orromon-számon akar kijönni folyton, és leszámítva, hogy nem tudom igazán tesztelni magam, hiszen nem tudok rendesen járni, akár azt is mondhatjuk, hogy jól. Hát akkor az jó hír, nem? Különben meg nem tudják, hogy ez az idegi károsodás, ami a lábamban van, vajon egyáltalán elmúlik-e. Kitartó kérésemre végül felírt egy másik fájdalomcsillapítót, ez lett volna az úgynevezett megoldás. 

Mindenesetre szteroid adag csökkentve, ettől az éjszakai virrasztások rögtön megszűntek, és visszamentem a jógára is, szinte könyörögve, hogy találjunk ki valamit, mert ez így nem lesz jó. Hogy a mozgás hatott, vagy közben a gyógyszer, vagy mindkettő egyszerre, nem tudom, de tény, hogy két hete semmilyen fájdalomcsillapítót nem kellett bevennem, és egyre jobban tudom használni a lábam. A tüdőm még egy kicsit vacakol, köhögök, de nem fulladok, szóval ebben a tekintetben már tényleg van helye a türelemnek. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.